
Houten huisjes in Transdanubia
Vind en boek bijzondere houten huisjes op Airbnb
Best beoordeelde houten huisjes in Transdanubia
Gasten zijn unaniem: deze houten huisjes kregen een hoge beoordeling voor hun locatie, netheid en nog veel meer.

Rózsafaház
A Rózsafaház egy modernizált alpesi faház a kőszegi Szabó-hegyen, az Írottkő Natúrpark területén, mely aszfaltos és erdei úton megközelíthető. A házat erdőkert öleli körbe, ahol gondozott a zöldfelület, kerti sütögető tisztás, játszótér áll rendelkezésre. Az épület panoráma-terasszal rendelkezik, ahonnan remek kilátás nyílik a Dunántúl és a Kőszegi-hegység irányába is. A ház konyha-étkező-háló helyiségből (kandallóval) és zuhanyzós fürdőszobából áll, valamint az emeleten háló galéria található.

Tölgyfa-lak
Pihenj egy jót ezen az egyedi és nyugodt szálláshelyen. A Balatonfelvidéki Nemzeti Park területén fekszünk, legközelebbi település Zánka (4 km), ahol bolt, étterem, strand, szórakozási lehetőségek és vasútállomás is elérhető. A vendégházunk felett magasodik a Hegyes-tű geológiai bemutatóhely, amely impozáns kilátópont. Kicsit távolabb, Tapolca és Balatonfüred is 20 km távolságban lévő első városok. Tapolcán a tavasbarlangot ajánljuk. Még távolabb Hévíz gyógyfürdője 50 km távolságban érhető el.

Dunakavics vendégház stranddal
Vendégházunk a Duna-parton található, saját stranddal rendelkezik. Télen-nyáron egyaránt alkalmas bekuckózni, elvonulni, élvezni a víz és a hegyek közelségét. 4 fő számára ideális: 2 fő számára alkalmas háló-gardrób és egy szintén kétszemélyes galéria elosztásban. Konyhánk jól felszerelt: egy könnyű reggeli vagy egy hangulatos vacsora elkészítése sem gond. A kert kialakításánál fontos volt a természetes állapot megőrzése: a füvet környezetbarát módon nyírjuk, így néhol vadnövények virágoznak.

Búbosbanka-Rusztikus présház a Balaton felett
Balatonendréd varázslatos dombjai között, egy eldugott pincesoron fekszik a hangulatosan felújított présházunk, gyönyörű szőlőültetvények és varázslatos erdő szomszédságában. Ideális választás azok számára, akik szeretnének eltávolodni a város zajától és élvezni a természet szépségeit, a a nyugalmat. Névadónk, búbosbanka a környéken él, vele a szálláshoz vezető úton lehet a legtöbbször találkozni, amikor porfürdőt vesz. Szívesen látjuk a négylábúakat is. 6 éven aluli gyermeket nem fogadunk.

Cottage by the Lake
Our cosy little cottage is located in the authentic holiday town Fövenyes by the Lake Balaton. The Beach is only 300 meters away. You can enjoy two terraces and a large garden. There is one bedroom with a queen size bed and a spacious bright livingroom with two comfy sofa beds. There is lots of things to do like wine tasting, biking, hiking, horseback riding, water sports etc. Hungary's most beautiful golf course is only 2,6 kilometers away. Within 300 meters there is an open air cinema.

Cinke házikó, téliesített fészek a természetben
If you’d like to sleep in a forest setting, listen to birdsong, and enjoy delicious meals on the garden terrace, we warmly welcome you our Cottage. You can barbecue in the garden, play table tennis, watch the stars, and in the surrounding area go hiking, go on excursions, kayak, enjoy the nature, or simply relax and watch TV. The cottage is especially recommended for hiking and nature lovers. The Királyrét Forest Railway departs from Kismaros, offering excellent hiking opportunities.

Guesthouse and wellness in the countryside
A Sokorói-dombságban található kis házikó a modern kényelem és a vidéki báj tökéletes harmóniáját kínálja. A ház teljes körű felszereltséggel rendelkezik, ráadásul extra szolgáltatásokat is kínál, amelyeket foglalásod automatikusan tartalmaz. Kertünkben saját wellness részleg vár, ahol valóban zavartalanul élvezheted a nyugalmat. Pihenj és töltődj fel a szaunában és a relaxációs szobában, vagy lazíts a jacuzziban. A wellness részleghez fürdőköpenyeket és törölközőket biztosítunk.

Ház kilátással
Házunk a gyümölcsösök, szőlők, mezők közepén kínál egy csendes, elvonulásra alkalmas helyet, ahol mégsem kell lemondani a korszerű és letisztult kényelemről. A táj minden évszakban más arcát mutatja, a ház egész évben foglalható. Aki csak csendre vágyik, annak akár ki sem kell mozdulnia, a nap körbejárja az épületet, megunhatatlanul lehet gyönyörködni a környék szépségében, a kilátásban. A házunkban csak 2 személyt tudunk fogadni, gyermekeket (0-16 év) nem áll módunkban fogadni

Cosy wood cabin with fireplace & Danube Bend views
Our Danube bend cabin is the perfect place to escape from all that big city hustle and bustle. You can put your feet up in front of the fireplace after a hike in the nearby national park, warm up on our panoramic terrace after a swim down by the natural Danube shore, cook a hearty meal in the kitchen, on the charcoal barbecue, or grill in the nearby firepit. Nov '25 update: we've got a brand new terrace! NTAK reg. no.: MA20008352, type of accommodation: private

Love Shack
Our cosy little cottage is located in the authentic holiday town Fövenyes by the Lake Balaton. The Beach is only 300 meters away. You can enjoy a spcious tarrace and a large garden. There is one queen size bed a comfy sofa bed. There are lots of things to do in the area such as wine tasting, biking, hiking, horseback riding, tennis, water sports etc. Hungary's most beautiful golf course is only 2,6 kilometers away. Within 300 meters there is an open air cinema.

Hegyi Pihenő
Our 30 m2 sunny cottage with a big garden is located in a quiet part of Zebegény, ideal for those who want to relax in peace. The spacious terrace offers a spectacular panoramic view over the Danube bend. On the lower level, there is a living room, a small kitchen, a double bed and a bathroom; on the mezzanine a double mattress and a loft net. The house is ONE SPACE, that comfortably accommodates 2 people. Nearby Michelin-recommended restaurant.

Eredő by Facsiga Winery
Az Eredő a Facsiga Birtok történetének kezdete. Ez a boltíves pince volt a borászat első otthona, ahonnan minden elindult. Vastag falai, a hűvös pince és a kemence melege egyszerre őrzik a múlt nyugalmát és a jelen kényelmét. Két fő számára intim elvonulást kínál, hatalmas terasszal és kemencével a hosszú boros estékhez. Egy hely, ahol lelassul az idő, és ahol a bor, a föld és az ember újra összekapcsolódik.
Populaire voorzieningen voor houten huisjes in Transdanubia
Houten huisjes met bubbelbad

Kisleshegy Guesthouse Vászoly

Woodland cottage relaxation surrounded by forest

Sherpa Pihenőház Nagymaros

Nest

Csipetnyi Csoda

Verandás Vendégház

Holiday Home Hygge Nova

Farm Ház
Huisdiervriendelijke houten huisjes

Füge Kuckó

kiskalács cabin

Family-friendly I Beach 5 min walk I Quiet I BBQ

Házikó a Nivegy-völgyben Small house near Balaton

Villa Felícia

Teréz Vendégház Zánka szomszédságában

Ugra Miradore♥Balaton.VIEW.3000m².Forest.Silence.

Lépcsősház Nagymaros - Dunai panorámás kabin
Privé houten huisjes

Füge Apartman

Balaton Relax

Víkend Vendégház

Barkóca és Szépkilátás cabin

The Danube Row House & Private Dock

Mafli Valley Guesthouse

Fruska Badacsony

My Blue Cottage
Bestemmingen om te verkennen
- Huisdiervriendelijke accommodaties Transdanubia
- Tenten Transdanubia
- Flats Transdanubia
- Aparthotel Transdanubia
- Woningen Transdanubia
- Villa's Transdanubia
- Bed & breakfasts Transdanubia
- Accommodaties met sauna Transdanubia
- Campers Transdanubia
- Accommodaties aan het water Transdanubia
- Accommodaties nabij een strand Transdanubia
- Boetiekhotels Transdanubia
- Appartementen Transdanubia
- Huisjes Transdanubia
- Boerderijen Transdanubia
- Rijtjeshuizen Transdanubia
- Hotelkamers Transdanubia
- Tiny houses Transdanubia
- Accommodaties met een zwembad Transdanubia
- Accommodaties met ontbijt Transdanubia
- Chalets Transdanubia
- Accommodaties nabij een meer Transdanubia
- Woningen aan het strand Transdanubia
- Gastenverblijven Transdanubia
- Accommodaties met kajak Transdanubia
- Joerten Transdanubia
- Vakantiewoningen Transdanubia
- Service-appartementen Transdanubia
- Lofts Transdanubia
- Gezinsvriendelijke accommodaties Transdanubia
- Privésuites Transdanubia
- Accommodaties met bubbelbad Transdanubia
- Houten huisjes Hongarije





